20.rész I love or not?

Első sorban nagyon örültem annak az egy kommentnek amit kaptam,bár elég kevés volt,de valaki vette a fáradtságot és írt nekem.Másodszor nagyon örülök az több mint 1400 megtekintésnek,még annak örülnék ha lennének feliratkozók is.Na de nem húzom az időt tovább jó olvasást.
             Love Detti

Reggel van,kipattantam az 
ágyból,elvégeztem reggeli rutinjaimat és lementem reggelizni.
Ezt vettem föl:

Anya már a konyhában készítette a reggelit,miután elfogyasztottam irány az iskola,ma végre kiderül,kik lesznek benne a darabban.
A suliba érve rohantam a hirdető táblához,ahol már ki volt függesztve a papír.
 
Szereplők:
Cheryl,
Dallas,
Emma,
Sarah,
Tomas..stb..

Nem kerültem be,majd továbbfolytatva az olvasást pillantottam meg nevemet.

Főszereplők:
Detti Campbell,
Justin Bieber.

Jézus,nem hitten a szememnek,nagyon örültem,hogy szerepelhetek az előadásban,de arra nem is gondoltam,hogy mint főszereplő.
Igyekeztem elújságolni Sarahnak a jó hírt,de becsöngettek az első órára,mindenki sorra érkezett az órára,most fogjuk átbeszélni pontosan a szerepeket stb...
-Kérem a két főszereplőt!-szólított fel a tanár.
Oda sétáltam a tanári asztalhoz,de főszereplő párom sehol sem volt.
-Justin hol van?-kérdezte a tanár.
-Nem tudom,ma még nem láttam..-válaszoltam.
-Ha az uraság a többi próbán sem lesz hajlandó megjelenni,mást választok helyette.Nos akkor...-kezdett bele mondanivalójába.
Át beszéltük az egész darabot,majd kezdődött az ének óránk.
Mindenki énekelt valamit,amit én választottam az a címe,hogy Miracles(Csodálatos dolog),majd énekelni kezdtem.

" I’m walking alone
This wide and open road
Out in the pouring rain
Now that I think of you
The sun shines through
Puts a smile on my face

Baby we don’t need to run away
Forever we are gonna stay
I believe no matter what they say
We’re miracles, we’re miracles
We are miracles you and I
I know we can last forever
Like the ocean and the open sky
We’re miracles, we’re miracles
Miracles tonight " 

-Detti az is egy csodálatos dolog,ahogyan énekelsz,köszönjük.-dicsért meg a tanár. 
-Köszönöm.-mosolyogtam,Cher feje pedig majd szét robbant. 
Én csak egy elégedett mosolyt indítottam felé,végre valamiben jó vagyok. 
Telt az óra,már majd nem vége volt,amikor Mr.Popsztár belépett a terembe.
Komolyan erre a még hátralévő másfél órára felesleges volt bejönnie.
Szünetben szekrényemnél állok keresem a zongora órához szükséges kotta füzetemet amikor 2 kezet érzékelek derekamon.
Nem volt rejtély számomra ki lehet az,így inkább fogtam magam és megfordultam. 
-Szia cica.-mondta nagy vigyorral az arcán,amit most úgy letörölnék onnan. 
-Száj már le rólam és még valami,nem vagyok a cicád!-mondtam flegmán. Ekkor vettem észre,hogy pupillája tág,szeme kissé vöröses. -Te szívtál?-kérdeztem. 
-Mi közöd van hozzá büdös ribanc?-kérdezte és elnevette magát. 
Nagyon bántottak szavai,szemem könnybe lábadt,majd elrohantam mesze tőle. 

Nem figyeltem semmire sem,csak mentem előre,könnyeim patakokban folytak,már csak arra eszméltem fel,hogy az erdőben sétálok,egyre csak beljebb és beljebb az én kis titkos helyem felé.
Nem gondoltam semmire és senkire sem,fejemet kezembe temetve vártam az éjszakát,várakozásomat a zsebemben lévő telefonom rezgése zavarta meg,olyan 7 óra körül.
Csak egy név volt ott: "Dallas",én csak hagytam had rezegjen tovább,nem fogom felvenni.

                                                                    ~Kb. 20 perccel később.~

Megint csak telefonom rezgése szakította meg gondolkodásomat,de ezúttal nem Dallas volt,mit az elmúlt 20 percben.Mobilom kijelzője egy nevet mutatott "Justin".
Semmi kedvem nem volt beszélni senkivel,főleg nem vele.

Végül csak felvettem a telefonom.
-Mit akarsz?-kérdeztem könnyek között.
-Kérlek ne haragudj rám,nem úgy gondoltam,de nem voltam magamnál.Igazad van szívtam és a drog beszélt belőlem..-folytatta volna,de szavába vágtam.
-Még is mit képzelsz?Akárhányszor megbántasz,majd a drogokra fogod?Köszönöm ebből én nem kérek!Hagyj békén!-nyomtam rá a telefont.

                                                                   ~Justin szemszöge~

Nem értem ezt a lányt,folyton megbántom igaza van mindig,mindenben.
Nem tudom hol lehet,remélem nincs baja.
Szeretem,de nem mutatom ki érzéseimet,ehelyett folyton felkeresem Selenát,akárhányszor vele vagyok,csak Dettire gondolok.
Rájövök,hogy még is mit keresek ennél a libánál,aki csak kihasznált,amikor együtt voltunk,most viszont én használom ki őt.
Merengésemből telefonom hangja szakított ki.
Csörög a telefonom,ismeretlen. 
-Ez mind a te hibád te drogos gyökér,muszáj ezt tenned veled?Tönkre teszed lelkileg,csak hogy neked jó legyen?Tűnj el az életéből!-válaszomat meg sem várva tette le a telefont. 
Alig tettem le mobilom megint csörög. 
-Igen tessék?-szóltam bele,mert ismét ismeretlen szám hívott. 
-Barbara vagyok,Detti nincs nálatok?-kérdezte eléggé ideges hangon. 
-Nincs itt,nem rég beszéltem vele,de nem mondta hol van,én is aggódok érte,megyek megkeresem.-mondtam,majd elköszönve az asztalra hajítottam a készüléket. 
Már majd nem 45 perce itt bolyongok a város utcáin,sehol sem találom.
Muszáj gondolkoznom egy kicsit,így elsétáltam egyik kedvenc helyemre,amit egy erdő rejt magába,ott bent mélyen.
Zajokat hallok,pontosabban énekhangot.
Halk léptekkel sétáltam az illető mögé persze csak óvatosan nehogy ráijesszek.
Ahogyan egyre csak közelebb értem hozzá,felismertem. -Detti..?-guggoltam le mellé. -Te,te ..mit keresel itt?-dadogta,könnyes,kisírt szemekkel. 
-Téged keres mindenki,miért nem mész haza?-kérdeztem. 
-Gondolkozni akarok,hagyj békén.-állt föl a földről. 
-Várj,már.-kaptam el csuklóját.-Beszéljük meg. 
-Nem,nekünk nincs miről beszélni,azok után ami ma történt?Le ribancozol és a drogra kened?Pofátlanul telefonon keresztül kész bocsánatot?
Annyi merszed nincs,hogy a szemembe mondd,és még ide is ide jössz?Menj el.-tett fel 1000 kérdést,amire választ várt,de csak egy szót tudtam ajkaimon kipréselni "Sajnálom".
Tudom ócska duma.
Egyszer csak síró lányból átment dühöngő oroszlánná,velem szemben állt neki esett mellkasomnak,de komolyabb sérülések elkerülése érdekében inkább szorosan magamhoz öleltem.
Mélyen a szemébe néztem. -Sajnálom,nem akarom ezt,nem akarlak tönkre tenni,nem akarok neked rosszat az én hülyeségeim miatt.-igazat mondtam. 
-Pedig elég jó úton haladsz.-figyeltem,ahogyan könnycsatornái megtelnek,majd a sós csepp elindul lefelé arcán. Közelebb húztam magamhoz annyira,hogy egy papírlap sem fért volna el köztünk,megcsókoltam.
Lágy  volt,tüzes,gyengéd és hosszú.

Csókunkat megszakítva homlokomat az övének támasztottam úgy figyeltem minden egyes pillantását,de ekkor nem várt dolgot fedeztem fel.
Homloka szinte már lángolt,olyan forró volt. 
-Jól érzed magad?-kérdeztem. 
-Kicsit fázok,de más nincs. 
-Te tiszta láz vagy.Beviszlek a kórházba.-mondtam. 
Elindultunk a közeli kórház fele,már majd nem a recepciós pult előtt jártunk,amikor a lány összeesett.
Gyorsan szóltam a recepciósnak,aki azonnal segítségünkre sietett,majd szólt a főorvosnak.
Bevitték egy kórterembe,azonnal telefonáltam Barbaranak aki pár perc múlva meg is érkezett lányához. 
-Minden rendben van a lányommal doktor úr?-kérdezte az aggódó anya. 
-Vettünk vért,eddig úgy tűnik csak egy sima rosszul lét,de bent szeretném tartani megfigyelésen.-mondta a doktor. Barbara haza ment,pakol pár ruhát lányának,addig bementem a kórterembe,leültem ágya mellé és figyeltem,milyen békésen pihen.
 -Ha tudnád..-nyílt az ajtó,nem tudtam végig mondani,megzavartak. Csak Barbara hozott pár holmit lányának,mivel későre járt én pedig hazamentem lezuhanyoztam,vettem egy tiszta ruhát,majd visszamentem a kórházba ezúttal kocsival.